2013. március 25., hétfő

Első nap - Sepsiszentgyörgy

Vasárnap kora reggel az iskola előtt találkoztunk, a busz megérkezése után felpakoltuk a csomagokat, az elkészített eredményjelző táblát, majd mi is felszálltunk a buszra. A korai indulás ellenére jó kedvvel vágtunk neki a hosszú útnak.

A határt Nagylakon léptük át, ezután folytattuk utunkat, melybe több rövid, ill. hosszabb pihenőt is beiktattunk.
Az első hosszabb megállót Gyulafehérváron tartottuk, ahol megtekintettük Gyulafehérvár történelmi központját, azon belül pedig külön megnéztük a Szent Mihály székesegyházat, amely a Hunyadi család sírhelyei miatt különösen jelentős a magyar történelemben. A sírhelyeken Masa László igazgató-helyettes úr és Király Anikó tanárnő koszorút helyezett el a Szegedi Műszaki és Környezetvédelmi Középiskola és Szakképző Iskola Gábor Dénes Tagintézménye nevében. Miután körbejártuk a templomot, a templom előtt Hallgató Zádor ismertette a Hunyadiak és a székesegyház történelmét.
Végül, néhány rövidebb megállót követően az esti órákban megérkeztünk Sepsiszentgyörgyre. Újra találkoztunk a barátainkkal, megbeszéltük az egymással történteteket az utolsó találkozásunk óta. Megvizsgáltuk a tornatermet, ahova az eredményjelző táblát szereltük illetve ellenőriztük hogy milyen kábelek kellenek még a tápellátáshoz.
Ezután elfoglaltuk a szálláshelyeinket, a csoport egyik fele a Puskás Tivadar kollégiumban, míg a másik fele a Kós Károly kollégiumban lett elszállásolva. 
Miután birtokba vettük a szálláshelyünket, visszaindultunk az iskolába, hogy elfogyasszuk a vacsorát. Ezután szabad program következett. 

Mindenki korán lefeküdt, mivel ki szerettük volna pihenni a hosszú út fáradalmait. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése